Repülőgép avató Jakabszállás repülőterén

Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület elnökségének javaslata alapján, a repülőgép tulajdonosának, H. Szabó Sándornak az engedélyével, a felújítás alatt álló, 814-es oldalszámú MiG-15-ös repülőgép felveszi Farkas “Berci” Bertalan nyugállományú dandártábornok, a Magyar Népköztársaság kutató űrhajósának nevét!


Ezekkel a sorokkal hirdettük az eseményt, amelyre nagyon sokan látogattak el.

Innen indultunk…

És ide érkeztünk:

Elég sokat dolgoztunk azon, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a helyzetből.
Sok repülőgépen vagyunk már túl, mindegyikben találunk mi magunk is olyat, amivel még szebbé tehettük volna. Elégedettek soha nem leszünk, talán ez az, ami visz minket előre.

Annak örülünk, hogy a tulajdonosnak, a névadónak, a közönségnek elnyerte tetszését. Ezekért a kézfogásokért és az ölelésekért érdemes mindennél több energiát is beletenni. Néha a kimerülésig.
De a végén, mikor készen van és meglátjuk amivel foglalkoztunk, a látvány mindig előhozza a csapatból a mély sóhajt…. Megérte…

Ezekért a tekintetekért éri meg főként…. mert úgy tűnik, van remény, van jövő…

Egy rep.műszaki tollából az idézet, mely a lepelre került.